• pikkelyzetük speciális ún. placoid pikkelyekből áll, amelyek apró, hátrafelé álló, éles "fogacskákként" érdes, reszelős tapintatot kölcsönöznek a cápabőrnek
• a csontos halaktól eltérően testük alapváza porcos (ennek manapság rákellenes és egyéb gyógyító hatást tulajdonítanak, ami új alapot teremtett a cápák vadászatára)
• farokúszójuk aszimmetrikus
• fogazatuk fejlődését tekintve a placoid pikkelyekből származtatható, egymás után több sorban helyezkedik el, fogmeder, gyökér nélkül. Így könnyen kihullik, de a mögötte helyeződő fog előretolódva pótolja a hiányt. Ez az ún. revolverfogsor. Például egy homoki tigriscápa egy évben akár 10.000 db fogat is elhullajthat.
• nincs úszóhólyagjuk, mint a csontos halaknak, így emelkedéskor-süllyedéskor izommunkát kell igénybe venniük, míg például a ponty energiafelhasználás nélkül emelkedhet-süllyedhet a vízben. Viszont egyes fajok, mint pl. a homoki tigriscápa a felszínre emelkedve levegőt nyel, és azt kibocsátva tudja szabályozni a süllyedését.
• nincs csontos kopoltyúfedelük, csupán izomlemezek által elválasztott kopoltyúréseik. Emiatt ahhoz, hogy az oxigénben dús friss víz átáramoljon a kopoltyún, szájukat nyitogatva folyamatosan úszniuk kell. Ha leállnak az úszással, az úszóhólyag hiánya miatt azonnal a fenékre süllyednek, és megfulladnak. Ezért pusztul el nagyon gyorsan
a halászhálóba gabalyodott cápa. Ez alól csak bizonyos fajok kivételek.
• belső megtermékenyítésűek, azaz a hímek külső párzószervvel, 2 pénisszel rendelkeznek. A csontos halak 99 %-ánál a nőstény lerakja az ikrákat, és azután a hím a nőstény testén kívül termékenyíti meg azokat.

A Tropikárium nagy akváriumában 3 fajt mutatunk be.

Homoki tigriscápa
Négy nőstény és egy hím állatunk van. Nevét onnan kapta, hogy hasonlít a „nagy” tigriscápára, de jóval kisebb marad. A legnagyobb fogott példány 3,18 méter volt, de általában csak 2-2,5 méteresre nő. Az Indiai- és Csendes-óceán meleg vizeiben honos. Ausztrália partjainál a cápavadászat miatt számuk annyira megritkult, hogy védetté nyilvánították. Jellemzője, hogy a cápák többségétől eltérően gyakran csapatban vadászik. Szintén elevenszülő, különleges jellemzője a méhen belüli kannibalizmus. A megtermékenyült 20-60 embriót nem választja el egymástól tojáshártya, és a legerősebb 2 példány még az anya testében felfalja a többit. Ennek megfelelően csak 2 kölyök születik, azok viszont 1-1,2 méter hosszúak, ami figyelembe véve az anya 2-2,5 méteres méretét, elég jelentős.

Főként a tengerparti részeken, korallszirtek között élnek, de hajlamosak több ezer kilométert vándorolni. Mindkettő a meleg, trópusi, szubtrópusi vizeket lakja.

Leopárdcápa      
A leopárdcápa pár 2004. márciusában érkezett hozzánk. Ausztrália partjai mellől származnak.
Maximális méretük elérheti a 3,5 métert, de ritkán nőnek 2,3 méternél nagyobbra. A korallszirtek lakói, általában egyedül élnek, főként szaporodási időszakban verődnek nagyobb csoportokba. Párzásnál a hímek a nőstények mellúszójába kapaszkodnak, így stabilizálják magukat. A tojásrakó cápák közé tartoznak, barna vagy bíbor színű tojásaikat a korallokhoz rögzítik. A bébi cápák 170 nap elteltével bújnak elő, ekkor 25 cm hosszúak.  Ez a cápafaj főként a talajon élő csigákkal, kagylókkal, rákokkal táplálkozik, amiket háromhegyű fogai segítségével tör fel. A leopárdcápákat gyakran kísérik csíkos tisztogató halak, melyek egyrészt a parazitáktól szabadítják meg őket, másrészt fogkefeként is funkcionálnak, hiszen a fogak közti maradékokat is ők távolítják el. Ezt az „együttélést”, mely a cápáknak és a tisztogató halaknak is előnyös, szimbiózisnak nevezzük. Bár a képen a leopárdcápa az aljzaton fekve látható, ideje legnagyobb részét a medence magasabb régióiban való úszással tölti. A cápákat etető búvárok talán őket kedvelik a legjobban, nemcsak hatalmas étvágyuk, hanem barátságos természetük miatt is. A leopárdcápák etetése nemcsak búvárok által történik, hanem hetente többször a gondozók kalmárral és egyéb csemegével is kedveskednek nekik.

Cápaetetés

A Tropicarium szakképzett és búvárvizsgával rendelkező állatgondozói hetente merülnek le a közel 1.4 millió literes, 4 m mélységű, kb. 21-23  C° sós vízbe. Merülésük során kézből etetik az állatokat és tisztítják a medencét. A gondozók kb. 12-15 kg tengeri halat adnak alkalmanként a ragadozóknak. Hetente kétszer (egyszer víz alól, egyszer felszínről) táplálják őket, de ennek ellenére éjszakánként ösztönszerűen vadásznak és el-elkapnak egy-két kisebb halat az  óriási akváriumban. A merülés minden csütörtökön 3-4 óra között történik, néhány különleges esettől eltekintve. Amennyiben érdekli Önöket ez a nem mindennapi látványosság, érdemes előző nap telefonálni az irodába a pontos időpont egyeztetése végett.

A cápák különböző érzékszerveket használnak a zsákmány felderítéséhez,

• hangot és szagot több, mint 500  méterről,
• rezgést kb. 50 méterről,
• látásukat kb. 5 méterről,
• elektromos érzékelésüket kb. 0.5 méterről
• ízlelésüket 0 méterről hasznosíthatják.

A cápaakvárium hatalmas üvege előtt kényelmesen helyet foglalva, kellemes zenét hallgatva csodálhatjuk meg az állatok fenséges mozgását, rezdüléseit, játékát.

Érdekes: A cápafajok között ritka a társas vadászat. Ezzel szemben a homoki tigriscápák gyakran találhatóak fajtársaikkal, és akár több tucat cápa is visszaverődhet hajóroncsok vagy barlangok bejárata közelében. A víz felszínén képesek lenyelni, és gyomrukban tárolni a levegőt, hogy ezzel
szabályozzák lebegőképességüket. A homoki tigriscápák saját megjelenésük áldozatai. Hosszúkás orruk, hideg és merev tekintetük, valamint tőrszerű, kiálló fogaik sokkal félelmetesebb külsőt
kölcsönöznek az állatnak, mint amilyen valójában. Mivel olyan "veszélyesnek" tűnik ez a cápafaj, az emberek azt is hiszik róla, hogy valóban az, ezért évtizedeken keresztül sok cápatámadást tulajdonítottak ezeknek az állatoknak, mindenféle bizonyíték nélkül. Olyan irtó hadjáratot indítottak a cápa ellen, hogy délkelet-Ausztrália partjai körül sok helyen kiirtották többek közt ezt a cápafajt is.